2014. július 1., kedd

How I met the Doctor
Hetalia/Doctor Who Crossover féleség, csúnya gonosz Angst: Mikor is Fem!Anglia, vagyis Alice (Anglia=Alice, az esetleges félreértések végett) találkozik a Doktorral, csak hogy "sokatmondó" legyek. Mellékszálként ott van a közeledő Július 4, mikor is Anglia kezd szétesni...
Rájöttem, hogy 1, Nem nekem való az angst, mert ezután teljes letargiába mentem el aludni 2, Nem tudok angst-ot írni. Ja, és ne számítsatok túl sok Doktorra, szegényke alig szólal meg. Ez a kép volt az alapja a ficnek egyébként.

- A fenébe is… - morgott az orra alatt Alice ahogy összehúzta magán a kardigánját a hideg ellen és tovább sétált a kihalt úton. Hajnali három óra volt, az utcákon csend honolt, és a lámpák fáradtan világították meg a környezetet tudván, hogy nem sokára felkel a nap és így befejezhetik a rájuk szánt feladatukat. Aznap Július másodika volt, ami vészesen közel volt a Július negyedikéhez, így megkezdődtek Anglia szokásos rémálmai a szabadságharcról. A kép még mindig élénken élt az emlékezetébe, mindig ugyanaz minden rémálmába. Ott álltak szemtől-szemben, a sereggel mögöttük akiknek többsége sebesült volt, alig álltak meg a talpukon, és az volt minden vágyuk hogy véget érjen az egész és álomra hajthassák a fejüket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megindult felé, a sár cuppogott a talpa alatt ahogy odarohant hozzá majd kiverte a kezéből a muskétát ami elegáns ívvel zuhant a mocsokba. Amerikára szegezte a fegyverét és belenézett azokba az ártatlan szemekbe, amelyek utálattal voltak tele, utálattal felé… Ekkor mindig felébredt, beleizzadva a hálóingjébe és érezte ahogy a szíve majd kiugrik a helyéről, olyan hevesen vert. Úgy döntött meg se próbál ma visszaaludni, így magára hagyva az unikornisát és a többi barátját megindult egy esti sétára, hogy lenyugtassa az idegeit. A város nappali mivoltához semmi nem érhetett fel szerinte, de attól még ugyanúgy szerette az estét, ahogy a hold megvilágítja a Big Ben tornyát, és az meg harangozott, még akkor is ha senki nem figyelt rá. Hirtelen olyan érzése támadt mintha valaki követné, ezért hátrafordult, de senki sem volt ott, így csak halkan felsóhajtott a saját balgaságán és tovább sétált nyugodt tempóban. Ezt követően lépések hangját hallotta meg, majd a következő pillanatban az egyik kereszteződésből belé rohant valaki, és a lökéstől a fenekére érkezett.
- Mi a…? – kezdett bele a kérdésbe, de hirtelen egy kéz felrántotta a földről.
- Jaj, nagyon sajnálom remélem nem ütötte meg magát nagyon! – mentegetőzött a tettes, akit Alice szemrevételezett. Először a földön csak a fehér tornacipőket tudta megnézni magának, de ahogy felkelt meglátta a férfi elegáns barna nadrágját és az ugyancsak abban a színben pompázó zakót, alatta egy inggel, aminek gallérja alatt egy nyakkendő volt megkötve. Végül eljutott az arcáig is, amin egy aggodalmas mosoly terült el.
- Ömm nem, n-nincs semmi baj – dadogott Anglia, mivel nagyon emlékeztette őt a férfi egy személyre, de a sokktól nem jutott eszébe kire. A másik a lány mögé nézett és megmerevedett, majd ugyanígy tett Anglia is, mikor meglátta az angyalszobrot maguk mögött, és ezáltal eszébe jutott ki is néz ki úgy mint a férfi.
- Ne pislogj! – mondták mindketten, és Alice minden bizonnyal elvigyorodott volna ha éppen nem egy Síró Angyallal nézett volna farkasszemet, aki vissza akarja küldeni őt az időben.
- Majd ha kijutottunk ebből akkor érdeklődve meghallgatnám honnan ismered őket, de most minél előbb el kéne jutnunk a Tardishoz. Valahogy be kéne fordulnunk, de ha befordulunk akkor a fal eltakarja…
- É-és ha… te előre rohannál, majd idejönnél a Tardissal közvetlen mögém, és é-én meg háttal beszaladnék? – érdeklődött Anglia. – Sokáig bírok nézni – tette hozzá biztatóul.
- Biztos? – kérdezte meg a férfi aki félretette a döbbentségét a jelenlegi szituáció miatt.
- Biztos – Alice idegesen elmosolyodott bár azt a másik nem láthatta. A férfi sebesen elkezdett rohanni, és Anglia meg csak bízni tudott abban hogy a férfi elég gyors, mivel nem tudta elképzelni mi történne ha ő, egy ország vissza lenne küldve az időben. Ekkor meghallotta a jellegzetes hangot, és halkan felsóhajtott.
- Indulj! – mondta a férfi mire a lány fürgén elkezdett hátrafelé szökdécselni, le nem véve a szemét a szoborról egészen addig míg a kék telefonfülke ajtaja be nem zárult. Ekkor a térdére rogyott és előredőlt, nagyokat sóhajtva.
- J-jól vagy? – érdeklődött a férfi, Alice pedig mint egy válaszként kiengedte magából az idegességet zöld hányás formájában. A másik csupán, jobb híján hátrafogta a lány haját és elővett a zsebéből egy zsebkendőt.
- Tessék, nem sokára hozok vizet is – mosolygott rá szelíden miután Alice befejezte a hányást, a lány pedig szégyenkezve bólintott majd megtörölte a száját a zsebkendővel.
- Nagyon sajnálom – kezdett bele Alice, de a férfi csak lecsitította és odanyújtotta neki a vizes flakont, amiből a lány nagyokat kortyolt hogy enyhítse a szörnyű szájízt. Miután kiitta az egészet, megtörölte a kezével a száját és felnézett a férfira. – Te tényleg a Doktor vagy?
- Honnan tudod? Már találkoztunk? Vagy csak fogunk találkozni? – érdeklődött vidáman, és óvatosan felsegítette a lányt.
- Nem, csupán hallottam rólad. Meg igazából elég sokan ismernek, mivel van egy sorozat is rólad – mosolyodott el Anglia.
- Tényleg? – széles mosoly terült el a Doktor arcán, és Alice pedig majdnem elsírta magát az örömtől.
- Igen. Egyszer egy ember mesélt rólad a kormánynak, és mindezt bizonyítékokkal alá tudta támasztani, így elkezdtek gondolkodni mitévők legyenek, mivel ha ez kitudódna akkor lehetséges hogy hisztéria törne ki. Én meg felhozakodtam az ötlettel hogy csináljunk belőle sorozatot, és akkor az emberek bizonyára nem fogják elhinni, hisz „ez csak egy sci-fi sorozat”. Szóval így született a Doktorról egy kultusz sorozat – nevetett fel vidáman, majd megint szemrevételezte a Doktort. Rádöbbent, hogy azért hasonlít a Doktor arra a színészre aki játszotta őt, mivel ő volt az a regeneráció akiről az az ember beszámolt, és akinek leírta a kinézetét. A tízedik regenerációja. A többi mind-mind az írók fantáziájának a szüleménye, legalábbis a kinézetük és a személyiségük.
- Huh, ez érdekes. És akkor innen tudtál a síró angyalokról meg arról, hogy mi az a Tardis? Akkor ez magyarázza miért nem lepődtél meg, és mondtad hogy-
- „Ez sokkal nagyobb belül, mint kívül” – szakította félbe Anglia, majd a Doktor ránézett és mindketten nevetésben törtek ki.
- A nevem Alice Kirkland – mutatkozott be, és kezet rázott a férfival.
- Örvendek a szerencsének, Alice – vigyorgott rá vissza. – Alice, ez olyan mesés név! Még hasonlítasz is rá! Ó, hogy én mennyire szeretem azt a mesét! – ábrándozott a Doktor, Anglia pedig csak komoran mosolyogva figyelte.
- Én meg a rólad szóló sorozatot szeretem. Mindig is részt akartam venni azokon a csodálatos kalandokon és utazni időn és téren át.
- Akkor úgy tűnik valóra válthatom az álmod. Most épp nincsen útitársam, így szeretnél az lenni esetleg? – Alice fájdalmasan rávigyorgott, majd a könnyek megáradtak a szeméből, és fuldokolva görnyedt a földre. A Doktor döbbenten guggolt le mellé és ölelte át a vállát.
- Valami rosszat mondtam? – kérdezte szelíden, Alice pedig nemet intett a fejével. Nagy levegőket vett hogy meg tudjon szólalni.
- Tudod, – szipogott, és nagy zöld szemeivel ránézett a mellette lévő férfira - mindig is vágytam rá pedig tudtam hogy soha nem lehet az enyém ez az élet. Én igazából maga vagyok az ország, és nem hagyhatom itt a népemet, felelős vagyok értük, és mégis mindig azt vártam hogy eljöjj értem, ott volt összepakolva a táskám a sarokba, arra az esetre hogy bármelyik pillanatban magam mögött hagyjam ezt a sok fájdalmat, a sok szenvedést, de egyszerűen nem tehetem meg! Pedig nincs semmi ami idehúzna. Mindenkivel ridegen bánok mivel tudom hogy nem szabad senkihez sem kötődnöm, mert vagy ember és egyszer meg fog halni, vagy ország és ezáltal lehetséges hogy a következő évben a főnököm azt mondja hogy háborúznom kell vele. – mélyen felsóhajtott, majd a földre szegezte a tekintetét. - Egyszer volt valaki, régen, akit szerettem, tiszta szívemből. Bármit megtettem volna érte, próbáltam jó lenni hozzá. Ő volt az egyedüli akit mertem szeretni, erre egyik napról a másikra megutált, míg végül egymásnak szegeztük a fegyvereinket, és egyedül hagyott. É-én ezt már nem bírom! – szipogott, és a Doktor felé fordult, mikor hirtelen egy zaj ütötte meg a fülét és kinyitotta a szemeit. Oldalra nézett és felkapta a telefonját, amire egy új üzenet jön, és ennek a hangja zökkentette ki őt az álmából. A kezét a szeméhez kapta, és kedvtelenül tapasztalta hogy az álmán kívül is itatta az egereket. Felült az ágyában és átkulcsolta a kezeit a térde körül, majd letörten felkacagott, ami végül fulladozásba ment át.
- Még a Doktor is itt hagyott… - suttogta, majd a fejét lehajtva folytatta a sírást, mialatt az önutálat némám égette a torkát.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Végre azért idejutok ám, úgyhogy kezdjük a lényeggel: fogalmam sincs, hogy kijutok-e conra, ütközik egy másik programommal. Ha mégis, akkor keresd azt akinek törülköző lóg a nyakába :)
    Aztán: ÚGY TUDTAM, HOGY A DOKTOR IGAZI!!!!
    A Hetaliában még mindig nem vagyok otthon, bár a ficeket szeretem olvasni, és úgyis belezúgtam Magyarországba, de azt hallottam, hogy ez természetes. Szóval aranyos volt Alice, a Doktor is, nemrég néztem meg újra az 50th részt és nyünyünyünyü, üldözzön hálám, hogy irsz velük.
    Csóri Anglia ezt megszívta, bár a Doktor igazán megvigasztalhatta volna.
    Találtam néhány hibát, ne vedd a szívedre, hogy szólok.
    " mentegetőzött a tettes, akit Alice szemrevételezett." Ezt vagy vedd egybe az utána kövvetkező mondattal, vagy ird külön, mert ez így olyan hát nem szép.
    Meg kicsit túl sok a kötszó, amúgy történetileg rendben volt. Bár a whovian érzelmeimet séri, hogy a kilencedik regenreációt is agyszüleménynek tituláltad, elsődoktoromigenúgyistudod, de ez nem hiba :)
    Köszönöm, hogy olvashattam!
    U.I: Még mindig nem tudok napirendre térni afelett, hogy milyen cuki könyvecském van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, azért bizakodom abban hogy sikerül kijutnod ^^
      Hát igen, Magyarország egy badass karakter, lehetetlen nem szeretni :D
      És nem, dehogy is, inkább köszi hogy kiemelted őket, este 11 körül fejeztem be a történetet így lehetséges hogy már nem vettem észre ezeket a dolgokat :)
      Én köszönöm a véleményt és a hibák elmondását ^^
      U.I: Örülök hogy tetszik, próbálom mindig normális könyvecskéket szerkeszteni :D

      Törlés