2014. szeptember 6., szombat

Ez a kávé mennyei
Twin Peaks, Headcanon(?), Angst: Cooper ügynök története a pitével és a kávéval. Mert képes vagyok még erről is angst-ot írni.
Ez a fic arra is szolgál, hogy itt és most felhívjam a sok sok remek író figyelmét eme remekműre, a Twin Peaksre. Mert szerintem nem sokan ismeritek, pedig KÉNE - lásd: a képen szereplő Cooper ügynökért, vagy akár a transz Mulderért is megéri -. Ha elkezditek, imádni fogjátok. És ebben azért is bizakodom, mivel szükségem van ficekre, a ti remek ficeitekre erről a sorozatról c: Aki meg nézi, annak meg van benne egy enyhe Easter Egg elrejtve, mert miért is ne.
Ja és ehhez talán jön egy bónusz bejegyzés. Talán.

Levelek. Tarka levelek repkedtek mindenütt, ahogy a szél nekikezdett erőteljes fúvásának, ezzel adva színt az egyébként szürke tájnak. A gyászba öltözött felhők eltakarták a Nap szemét, hogy ne lássa a lent uralkodó keserűséget. Pár halk, szinte már elsuttogott szó. Porból lettünk, porrá leszünk. A földdarabkák a halotti csöndet eltörölve zuhantak, majd kopácsoltak a finoman megmunkált koporsókon. Ekkor a lábak tengere megindult, hogy visszatérjenek békés életükbe, kivéve két apróbb lábat, melyek fáradtan maradtak helyükön.
- Dale? – egy kedves női hang szólította meg, melyhez pár másodperc múlva meglátta a hozzá tartozó arcot. A fiú fejében emlékek ötlöttek fel, egészen kiskorától kezdődően, de valahogy egyiket sem tudta párosítani a nőhöz. Egy perc, és már kéz a kézben sétáltak a vizes füvön, bár pár lépés múlva meg is álltak egy fekete, hatvanas évekbeli autó mellett. A nő behajolt az autóba, majd óvatosan kiemelte először a fejét, majd a kezeit, melyekben egy sütemény volt látható, az a bizonyos pite nevezetű sütemény, amely sohasem volt a kedvence. A nő szelíden rámosolygott, Dale pedig óvatosan belekóstolt az ételbe, jól figyelve arra, hogy ne egye le az öltönyét amit olyan fél éve kapott édesanyjától. A pite íze lassan szétterjedt a szájában, a nyelve minden részén, majd hosszasan fogva tartotta a falatot, hogy minél tovább élvezhesse eme mennyei örömet. Egy óvatos, de elegáns nyeléssel lecsúszott a falat a torkán, a szája pedig azt a trükköt csinálta, amelyre már három hónapja nem volt képes. Dale Cooper arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd megszólalt.
- Ez a pite mennyei! – és felmutatta a hüvelykujját a nőnek. A nő először furcsállva nézett le a fiatal fiúra, majd könnyekkel a szemében, de boldogan visszamutatta ugyanazt.

***

- Soha többé nem fogok játszani veled! – az ingerült kiabálást egy rozoga kerékpár zaja követte, amely minden egyes pedálozás után haloványabbá vált, ahogy egyre távolabb került.
- Én sem fogok játszani veled soha többé! Gyűlöllek! – üvöltött vissza a fiatal fiú öklét rázva, de az utolsó szót elnyelte a szipogás. Még pár másodpercig figyelte a távolodó alakot, majd miután amaz eltűnt a látóhatárból, sietve berohant a házba, az ingujjával törölve könnyáztatta szemét. A sírás elhomályosította látását, így akaratlanul is beleütközött a nőbe, vagyis nevén mondva Loisba a rohanás közepette. Lois kedvesen átölelte, majd intett neki hogy üljön a kanapéra, pár perc és mindjárt visszatér. Dale szót fogadott, és szipogva leült a kényelmes kanapéra, mialatt a kezében lévő akciófigura kezével szórakozott. Egy perc sem telt belé, és máris az eddig üres kávézóasztalon egy pite foglalt helyett. Hosszan beleszippantott a levegőbe, és így megállapította hogy ez bizony a kedvence, a cseresznyés pite. Nagyokat pislogott, hogy ne eredjenek meg újból a könnyek ahogy felnézett Loisra. A nő viszont csak intett, hogy kóstolja meg. Dale belekóstolt, majd egy széles mosollyal az arcán visszanézett Loisra, és felmutatta a hüvelykujját.
- E-ez a pite m-mennyei! – szipogta, mire a nő ugyancsak mosolyogva visszamutatta a jelzést, majd leült a fiatal mellé és együtt nézték tovább a műsort.

***

Év vége. Este 10 óra, 11 óra, majd éjfél. Az idő olyan gyorsan ment, mint amilyen gyorsan egy idős néni tolakodik fel a buszra. A betűk egyre jobban összefolytak, a különféle tankönyvek és szakkönyvek oszlopa pedig még mindig egy Eiffel-torony stabilitásával álltak a helyükön. Dale Cooper feje már-már hasogatni kezdett a sok szövegtől és dátumtól, az előtte lévő füzet pedig csábítóan hívogatta a fejét, hogy helyezkedjen el rajta kényelembe, majd hunyja be a szemét és ne törődjön a holnapi nappal. A holnapi nappal, melyen áll vagy bukik a jövője. De már annyiszor harsogta el ezt magának Dale, hogy a szavak úgy hatottak rá mintha valami idegen nyelv lenne, így egy vállvonással lehunyta fáradt szemhéjait, és épp közelítette az orcáját a papír csókjáért, mikor az intim pillanatot megszakította egy halk kopogás az ajtón. A hang kirántotta őt a félálomból *, majd óvatosan odacammogott az ajtóhoz, és kinyitotta. Nem nagy meglepetésére nem talált ott senkit, ellenben a földön található pite és kávé nagy meglepetést okozott neki. A pitét már valamelyest megszokta, viszont a kávé újdonság volt. A kávé volt az, amit mindig is ki akart próbálni. Folyton figyelte, ahogy Lois reggelente kávét iszik, és egyszer, minden bátorságát összeszedve rákérdezett, hogy ihat-e ő is eme varázslatos italból. Lois erre viszont csak kedvesen elmosolyodott, majd tömören annyit válaszolt: „Majd ha eljön az ideje.”. Dale óvatosan felkapta a bögrét és a pitét, majd kényelmesen visszahelyezkedett a székére, és lassan belekóstolt a még meleg kávéba. Az ital keserű volt, viszont mégis jólesett számára. A pitéből is evett egy falatot, majd egy széles vigyor terült el az arcán, és már megszokásból felmutatta a hüvelykujját.
- Ez a pite és ez a kávé mennyei.

***

Dèja Vu. Ez a kifejezés ötlött először eszébe Dale Coopernek, ahogy ott állt, és figyelte a tömeget, akiknek a nagy részét ezelőtt sohasem látott ezelőtt. Az eső szemerkélt, a nap pedig már a horizonton túlra igyekezett, hogy átadja a műszakját és kipihenje a nappal rémségeit. Az emberek össze-vissza mentek, távolodtak el, egészen addig míg ő volt az egyedüli aki ott maradt. Az esőcseppek folyamatosan sötétítették be a már egyébként is igencsak fekete színű öltönyét, ahogy megindult a nyughely felé, és letérdelt elé, nem törődve a sárral. A friss kőtábla kirívóan mutatott a többi régi, összekoszolt sír között, melyek már évek óta, ha nem is évtizedek óta vannak ott. Dale elővette az esernyőjét, majd úgy helyezte el, hogy megvédje a sírboltot a további esőzéstől. Ekkor letette a táskáját, és elővette a cseresznyés pitét, a bögre kávét. Finom mozdulatokkal azokat is az esernyő védelme alá helyezte.
- Soha nem fogok olyan jó cseresznyés pitét enni, vagy olyan jó kávét inni, mint amilyen a tiéd volt – jelentette ki büszkeséggel és szeretettel a szívében. Felállt, kihúzta magát, és egy szomorú mosoly keretében felmutatta a hüvelykujját. Ekkor az esőzés némaságában egy bagoly kezdett rá a gyászénekre, ahogy a közeli fa ágán figyelte a múlt, a jelen, és a jövő eseményeit.


1 megjegyzés:

  1. *tarkón billent* beangstoltad a pitét hogy volt szíved
    a twin peaksnek amúgy a második évadának a felénél tartok...egy éve. nem mertem tovább nézni. pont azért mert kezdett szomorú lenni.
    és van egy crossoverem félretéve valahol. talán elő kéne kotorni.

    VálaszTörlés