2013. október 27., vasárnap

Dzsem és Kalóz
Kid!lock, Halloween: Kis John mint Dzsem, és kis Sherlock mint egy kalóz mennek halloweenezni...
Ebben a ficben lehet van egy-két korbéli "baklövés", meg Henry-t nem tudom hogy fiú/lány, idősebb vagy fiatalabb mint John, de most ilyen lett na, meg amúgy is ez egyfajta Au. :D

- Csokit vagy csalunk! – mondta John lelkesen, ahogy odanyújtotta a már idősebb Josie néni felé a barna kis zacskóját, amire filccel rajzold egy szellemet, és alá a nevét, „Johnny”. A mozgásban még a nagy dzsem jelmeze sem akadályozta meg, amelyet anyukája varázslatos módon eszkábált össze kartonból. Bár eleinte eléggé vonakodva nézett le kisfiára, hogy ő mi a csudáért akar dzsemnek öltözni, és nem mondjuk zombie-nak vagy másnak mint a többi gyerek, de végül a kis Johnnak a nagy kutyaszemeivel sikerült meggyőznie anyukáját, aki végül megcsinálta a jelmezt, egy befőttes üveg formájú kartont amit két pánt tartott, rajta a felirattal, hogy „Jam”. Josie néni vidáman odanyúlt az oldalt lévő kerámia edényért, és odanyújtotta John felé. 
- Nagyon tetszik a jelmezed szívecském, nagyon édes vagy, olyannyira mint a cukorkák. Vegyél nyugodtan, úgyis  van még több belőle – John kivett három szem cukorkát az edényből a kedvenc fajtájából, és beleejtette a zacskóba.
- Hogy-hogy egyedül vagy? Hol van a nővéred, Henry? 
- Nem sokára jön, de ő nem akar beöltözni, pedig mondtam, hogy ő meg lehetne nutella, mivel ő meg azt szereti, de nem – fancsali arcot vágott, mire az idős néni megsimogatta John selymes kis gomba frizuráját.
- Ne búslakodj, legalább te beöltöztél, és ez a lényeg. Na, nem tartalak fel tovább kicsim, további jó cukorkakéregetést! – Josie néni mosolyogva integetett a kis Johnnak, aki aranyos kis vigyorral az arcán visszavigyorgott, majd a megszerzett zsákmánnyal megindult az utcára. Ekkor leparkolt előtte egy fekete autó, amilyet csak az újságokban szokott látni, és kiszállt belőle a nővére, Henry, egy térdig érő fehér ruhában, ami Johnt az angyalokra emlékeztetett. Odaszaladt nővéréhez és megölelte, de az hamarosan feszengve kibújt az ölelésből, és leguggolt John szintjére.
- Szia Johnny, most nem én foglak elkísérni, hanem Mycroft kisöccse, aki veled egy idős, így bizonyára jól fogtok szórakozni. Tessék, itt van az órád, – feltette kisöccse csuklójára a fekete digitális óráját – legkésőbb tizenegyre haza kell mennetek, Mycroft kisöccse is menjen veled, mert majd őt onnan fogja elfuvarozni haza. Legyetek jók, és ne egyetek túl sok édességet, mert tudod mi volt tavaly is! – Nevetett vidáman Henry, és John is felnevetett, mikor eszébe jutott hogyan hányta le szegény Mrs. Hudson kutyusát. 
- És hogy hívják Mycroft öccsét? És minek öltözött be?
- Majd mindjárt meglátod! – mosolygott, majd felállt és beszólt a bent levőknek. Elsőnek elölről szállt ki Mycroft, Henry fiúja, aki aránylag magasabb volt, és folyton bőrdzsekit viselt, de mindig. John folyton nézte, de egyszer sem látta hogy ne lett volna rajta. Most is viselte egy rendőrös felsővel. Odament a hátsó ajtóhoz, és kisegített egy fekete, göndör hajú fiút, aki kalóznak volt öltözve, de nem tűnt olyan vidámnak. Odament Johnhoz a fiú, és odanyújtotta a kezét.
- Sherlock Holmes – egy jó fél fejjel magasabb volt nála, és így kicsit megijesztette őt, de azért ő is bátran odanyújtotta a kezét.
- John Hamish Watson, de mindenki csak Johnny-nak szólít – elengedték egymás kezét, és Sherlock odafordult a bátyja felé, aki vidáman nézett le kistestvérére. 
- Nem tudom mikorra tudok odaérni, a lényeg hogy addig is viselkedj jól Sherlock, oké? Na, mi léptünk, jó édességzabálást! – intett a két kissrácnak, majd beszálltak Henryvel a kocsiba, és elhajtottak onnan. 
- Gyerünk John, erre! – Intett Sherlock a kampókezével, és megindultak Mr. Lestrade háza felé. Johnny izgatottan, de némán követte Sherlockot, de egy idő után nem bírta megállni, és megszólalt.
- Te miért kalóznak öltöztél? Ki a kedvenc kalózod? 
- Nincs kedvenc kalózom, egyszerűen kedvelem a kalózokat, és a történeteket velük – válaszolt kedvtelenül, mire Johnny inkább hagyta a csudába a faggatózást, és búskomoran lehajtotta a fejét. Sherlock nem örült hogy elkedvtelenítette a lelkes kis John társát, így épp fordult volna oda hogy mondjon neki valamit, mikor is most először meglátta végre John jelmezét, és akaratlanul is egy nagy vigyor keletkezett az arcán.
- Mi az? – kérdezte meg ijedten John, mivel azt gondolta leöntötte valamivel a jelmezét, de mikor lenézett nem látta, hogy bármi baja is lenne imádott kosztümjének. 
- Semmi, csak ez olyan… aranyos, hogy dzsemnek öltöztél be. Gondolom neked ez a kedvenced.
- Igen, nagyon szeretem a dzsemet – mondta félénken John, mire Sherlock még mosolygott egyet, majd visszafordult. Ekkor hirtelen a kereszteződésből előbukkant röhögcsélve egy fekete hajú fiú, akin egy fekete kapucnis köpeny volt, és az egyik kezében egy kasza. Odafordult a két fiú felé, és gúnyosan elmosolyodott.
- Dzsem, mi? Jó kosztüm… - mondta olyan gúnyosan, hogy még John is elszomorodott. – Na add ide a cukorkádat és nem lesz baja a „jelmezednek” – Sherlock közvetlenül John elé lépett, és így szembe került a kaszásnak öltözött fiúval.
- Anderson, úgy látom senki nem adott neked édességet, és ezért kell elvenned azt a gyengébbtől. Tudod miért nem adtak neked cukorkát vagy csokit vagy bármit? – drámai szünetet hagyott, Anderson pedig várt – Mert mindenki tudja hogy te egy seggfej vagy – John nem azért tátotta el a száját, mert Anderson letámadta Sherlockot, hanem mert Sherlock csúnyát mondott, és azt nem szabad, legalábbis mindenki ezt mondta neki. Sherlock John ámulása alatt leterítette Andersont a földre, és a hátán ülve húzta hátra amaz karját, aki fájdalmas sikításokkal reagált.
- Soha többé nem mutatod ki az alacsony intelligenciádat és a nagymértékű agressziódat, főleg nem John Hamish Watsonon. Megértetted?
- Igenigenigen – kántálta Anderson könnybe lábadt szemmel, és miután Sherlock leszállt róla, gyorsan elszaladt. Sherlock ránézett dzsem társára, aki viszont hirtelen letámadta egy hatalmas öleléssel.
- Sherlock, te vagy a legjobb. Leszünk barátok? – Kutyaszemekkel nézett fel az ölelésből a másik szemébe, aki akármennyire is próbált, de nem tudott ellenállni a szemeknek. Hangosan felsóhajtott egyet, majd nevetve lenézett kis társára.
- Igen John, lehetünk

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Ez iszonyatosan édes lett! Remekül írsz, felvidítottál vele, köszönöm!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm hogy írtál, és persze örülök ha tényleg sikerült felvidítanom téged ^^

      Törlés