Agymenések
UTOLJÁRA FRISSÍTVE: 2014.06.19.
Supernatural
Eleinte teljesen abban a hitben tengettem mindennapjaimat, hogy ez egy szimpla, béna ijesztegetésre alapuló sorozat, erre anya mondta nézzük már meg, és azóta is röhögök mennyire hülye voltam. Imádom, és imádom. Az elején kellemesen borzongató volt(bár még most is vannak néha olyan részek), humoros, és meg van benne a kellő fájdalom meg ilyesmi. Az egyik OTP-m Destiel, annyira de annyira remekek együtt, de ezen kívül azért nagyon kedvelem Sammy-t meg az ő csuda haját, Crowley ftw, Lucifer is kap egy szivecskét, itt ni , Meg dögös karakter volt, Death ugyancsak badass, és itt abba is hagyom, egy élet lenne a kedvenceimet mind felsorolni.
DESTIEL
Gods&MonstersSongfic, Fluff
♥ Cas az ember - Supernatural, Destiel(?)

EGYÉB
♥ Szép álmokat! - Horror(?), Humor(?)

Sherlock(BBC)
Valamelyik nap mondta apa hogy van egy új Sherlock Holmes sorozat aminek az az újdonsága hogy ebben a században játszódik, és kérdezte hogy érdekel-e(régebben néztük a Jeremy Brett féle Sherlock Holmest) én meg mondtam hogy persze hogy, és rettenetesen megtetszett. És erre oly' büszke vagyok, hogy már a legelejétől a fandom tagja vagyok :3 Itt is van a másik OTP-m, a Johnlock. Ez már majdhogynem canon szintű szerintem, bár a Destiel is ^^ De Mycroft-ot is imádom nem tudom miért, Mrs.Hudson ftw, Lestrade is remek, jajj, és Moriarty meg teljes szeretetemet élvezi, annyira jó a karaktere, már az eredeti Doyle történetbe is zseniális ellenfél volt.
JOHNLOCK
♥ Sport Day - TeenLock, Hurt/Comfort, egy incurka fluff is talán
♥ Fear Storm - Johnlock, Fluff

EGYÉB PÁROSOK/EGYÉB
♥ John/John bajsza - Süti és Mamusz - Friendship, Sad
♥ Dzsem és Kalóz - Kid!lock, Halloween
 The Holmes Brothers - Teen!lock, Angst
♥ 
Lestrade and the umbrella thingSherlock, Lestrade, Mystrade(??), Humor(?)
                                                                                   
Doctor Who

Tumblr-ön láttam, és úgy voltam vele hogy "miért is ne", így belekezdtem, viszont utána megfeledkeztem róla. Nyáron elmentünk nyaralni és ott adták az egyik adón az egyik dw részt, és onnan jutott eszembe a sorozat, így mikor hazaértem elkezdtem nézni és hát látható mi lett ebből. Imádom a 10th Doctort, de a többi is édes a maga módján. A kedvenc női útitársaim közé tartozik Donna, Rose, és Martha is szimpi. Itt nincsenek annyira shipjeim, esetleg a Doctor/Rose páros, de az sem teljesen. A Silence nagyon király, a Dalekok mint a csótányok, a cyberman hadsereg a frászt hozza rám, az Adipose-ok pedig nagyon cukkancsak ^^
EGYÉB
♥ A Doctor és Pondék Woltherlundon I.rész - Doctor Who, Humor(?)


Hetalia

Nos, ezt pedig nem sokkal a Doctor Who után kezdtem el nézni, ősszel azt hiszem. Ez volt az egyik anime ami miatt elkezdtem nézni úgy többet is, mivel nagyon-nagyon megtetszett, imádom ^^ Az alapötlet is érdekes, és a kivitelezés is jó - azért meg már csak plusz pont jár hogy milyen király kicsiny országunk karaktere. A karakterek egytől-egyig szerethetőek, ergo mindegyiket pátyolgatom (kivéve Seychelles-t, ne kérdezd, nem tudom miért ne rühellem őt). Persze a sok karakter között is akadnak jobban szeretettek, de az is egy egész nagy réteg.
PRUHUN
♥ Prussia és a fuccsba ment elrablás - PruHun, Hetalia, Humor

EGYÉB
APH Headcanon fic #1 - Hetalia, Humor(?), Headcanon

Welcome to Night Vale

Ezt is szerintem a Tumblr jóvoltából ismertem meg. Már mikor először hallgattam, akkor megfogott ez a misztikus hangulata és a kellően sötét humora, szóval nem kérdéses hogy beleszerettem - és persze Carlos tökéletes haja is közbejátszott ehhez a történéshez - . Nekem is kell egy levitáló macsek a mosdómba, és ugyancsak kell egy tökéletes Carlos aki egy tudós és akinek tökéletes haja van és még azt sem bánom hogy ezt már másodszorra jegyeztem meg a szöveg alatt. Szánom-bánom, de most épp nagyon le vagyok vele maradva, így tervezve van egy wtnv marathon, egy este mikor csak ezt hallgatom ^^
CECILOS
♥ Cecil és az elfeledett nap - Welcome to Night Vale, Cecilos, baromi nagy fluff

EGYÉB
♥ Believe in a smiling God Welcome to Night Vale, Angst, Dark

Crossovers
* Mire megtaláltam ezt a képet...*
SUPERWHOLOCK
SUPERWHO
♥ Pite a TARDISban - Destiel, Humor(?)

ÖMLESZTETT SAJT
♥ Holtak Klubja - Multifandom, Humor(?)

Egyebek

Vagyis amiknek nem csináltam külön kis helyet
SHINGEKI NO KYOJIN
Where's my scarf - Shingeki No Kyojin, Crack, Humor(?)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése